2010. december 29., szerda

Borleves

Nem szoktam karácsonykor főzni ezt a levest már jó pár éve, de most idén olyan sok bort kaptunk,
hogy mivel meginni nem tudjuk, ezért használgatom sok ételbe.
Egyszerűen készítettem el, mert rajtam kívül más nem is igazán szereti.
A fehérbort fahéjjal, szegfűszeggel és citrommal felmelegítettem, addig a tojások sárgáját a cukorral  a
bor gőzén kikevertem,
majd a tejszínnel felöntve , a tojásos krémet is felforraltam a borral. Mivel vizet sem öntöttem hozzá, kicsit
ütős lett, így ebből tényleg elég egy csészényi.




Mindig bajban vagyok, mit együnk karácsony és szilveszter között, ezért örültem, hogy kitaláltam, olyan ételeket fogok készíteni, amit nem ettünk, vagy még sosem csináltam. Jó volt ez a kis leves, és ismét karácsonyi hangulatom is lett!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése